Mindennapok

Ahogy az itt lakók látják

Teleormán 22.

A 2009-es tavaszi szesszió közepette egy lelkes csapat nekilátott egy álom megvalósításának, ez pedig nem más, mint a szakkollégiumi ház. A dolog jól indult, felosztottuk egymás között a várost, és elindultunk háznézőbe. Három nap és furcsábbnál-furcsább házak. Egyik kinti csigalépcsővel, másik ormótlan nagy korlátokkal, harmadik a hegyen, és végül megtaláltuk a tökéletes házat, a Teleorman 22. alatt – a lengyelcsilláros házat, rózsakerttel, és sok zeg-zuggal, mogyorófával és málnabokorral.
A ház méreteiben megfelelőnek bizonyult, 500m2, 4 színt, garázs és óriási fürdők.

Ahogy a tulaj mondja „igazi villa”.Meglett a ház, jöhetett a következő lépés – eladni valamit, amit soha nem is láttál, vagyis összegyűjteni a 22 kiválasztottat. Ugyanis számításaink szerint 22 ember kényelmesen elfér a 9 szobában. Napsütéses délután volt, és a Heltai kávézó kertjében megkezdődött a nagy menet. Pontosan 4 órán keresztül megállás nélkül telefonáltunk. Évfolyam, majd ábécé sorrendben felhívtuk a szakkolisokat, hogy nem-e szeretnének ni eme nagyszerű házba. A hír sokukat meglepte, sokan hitetlenkedve, mások

örömmel fogadták. A házleírás, illetve valami plusz nyújtása úgy folyt, mint csapból a víz, de így is nehéz volt meggyőzni az embereket.  Nap végére összejött egy 12 fős szakkoli lista, és éjszaka pedig a „visszalépek” sms-ek jöttek. Az idő szorított, a tulajt sikerült megpuhítani nekünk kedvező ajánlat megkötésére, és már csak a pénz hiányzott, pontosan 3000 euro 22 embertől. A lista félig se telt meg. És ebben a pillanatban jött az ötlet – hívjunk meg külsősöket, nem hagyhatjuk ki ezt az esélyt – így körbetelefonáltunk a házba való beköltözésre érdemes embereket, és megtelt a lista. Nagy öröm, már csak 800 euro hiányzott, ami végül a szakkoli számlájáról és összekuporgatott ösztöndíjból kialakult.

Aláírtuk a szerződést, szeptember közepétől a mienk a ház. Ezzel a kezünkben,

jöhetett a következő lépés. Támogatást kellett szereznünk, hogy bebútorozzuk, hogy egyszerűen lakhatóvá tegyük. Elindul a hadjárat a civil, egyházi és üzleti szférában. A sok kopogtatás és a fundraiser-ünk szorgos munkája meghozta a gyümölcsét. Communitas pályázatból, egyéni kolozsvári és szatmári felajánlásokból, Caritas támogatásból sikerült bebútorozni a Házat.

Szeptember 17-én pedig befordul az utcába a kamion az ágyakkal, szekrényekkel,

székekkel, asztalokkal és ki tudja még mivel. A kapuban erőtől duzzadó rácok várták már, hogy a dédinagyi 100 éves szekrényét felcipelhessék a 3. emeletre. Nah nem olyan szörnyű a helyzet, nem kell őket annyira sajnálni, utána megkapták a jól megérdemelt sörüket.

Ezzel megkezdődött az élet a szakkoliban. 22 fiatal, 11 lány és 11 fiú szorgosan munkálkodott, hogy otthonossá tegye a „villát”. A ház tőszomszédságában egy kocsma található, ami az első hetekben törzshelyünknek számított (fel is dobtuk a talponálló forgalmát), aztán rájöttünk, hogy nem is olyan olcsó mulatság, és hála két találékony lakónak, Barninak és Csonginak, kinyitott a Bocsma. Hogy miért pont Bocsma, azt már csak ők tudják, de a lényeg, hogy neki köszönhetően kedvünk jobb lett, pénztárcánk vastagabb maradt. A szoba és lakótárs beosztás kis fejtörést okozott, de végül mindenki megbékélt az új helyével.

A következő lépés a fenntarthatóság biztosítása volt. Ezt pedig pénzzel és szabályokkal láttuk megvalósíthatónak. Így Imola és Endre nekilátott a pályázatírásnak,

ami hozott is a konyhára szépen. Így lassan lett szőnyeg, új kapcsoló, mosógép, és lekerültek a lengyel csillárok is. Nah de ami legfontosabb, hogy sikerült a rezsi egy részét kipótolni a pályázati pénzből, és így már rögtön nem volt rossz „vásár” ez a ház. Piaci ár alattira sikerült kihozni a költségeket, amitől mindenki fellélegzett.

A szabályok betartatása már kissé neccesebb feladat volt. Mindenki kapott szép táblázatot jó előre, hogy hova mikor van beosztva, és így körforgásban mindenki kiveheti a részét a munkából. A takarítás és tisztaság mindenkinek mást jelent, így aztán van néha min fennakadni. De a rendszert állandóan csiszoljuk, és bízunk benne, hogy egyszer csak megérti mindenki, hogy a wc-t maga után takarítsa le és a pislákolós kajáját dobja ki. Az élet a házban nem csak erről szól, sőt! A kezdetekkel nagy volt a party hév, heti 1-2 vagy akár 3 alkalmat jelentett, ami aztán lecsökkent kicsit. Megjött a csocsó asztal, ami a szesszióban az egyetlen testmozgást jelentette egyeseknek. A Bocsma is állja a helyét, bár néha a sok vonal fejtörést okoz a működtetőinek. És játékestek, filmezések, beszélgetések, közös főzések, evések tarkítják a mindennapokat.

Mindemellett ami nagyon fontos, a szakkoli szakmai élete is átköltözött a Teleormán 22. alá. Jogi és közgáz önképzőköröknek, Szakkoli Cafe-nak és vendégelőadásnak ad otthont a vörös szőnyeges, reflektorlámpás nappali. Október 15-én itt került megrendezésre a Szakkoli Közgyűlése is. Ami aztán szentesítette a lakók döntését, miszerint Talpas Boti a házigazgató, Fugel Edina a házinéni, Vetési Imola a fundraiser, Ureczky Nóra a pénztáros

és Szőcs Endre a szakkoli és ház kapcsolattartó. Nov. 26-án megtörtént a hivatalos házavató is. Megtiszteltek jelenlétükkel: Magyari Tivadar rektor helyettes, Soós Anna, Veres Valér a KMEI képviseletében, egyházi képviselők, és a civilszféra képviselői. December 12-én pedig itt tartottuk a Volt Mikósok Találkozóját. Ekkorra elkészült a közösségi terem, a garázs, amely korszerű festésének, kényelmes heverőinek köszönhetően az egyik legkedveltebb hely lett. A házba beköltözött januárban a 23. lakos, a hóember, aki mára sajnos feladta a harcot és egyik napról a másikra elszivárgott. Sokáig viszont nem szomorkodtunk, mert újabb szerencsét próbáló egyed keveredett köreinkbe, Nyuszó – Réka élő szülinapi ajándéka. Ő még keményen bírja a megpróbáltatásokat. Időközben viszont egy lakónk elköltözött – személyes okok miatt, nem a ház hibája ám. És egy kis időre rá pedig jelentkezett is helyébe valaki, mégpedig Tomos Endre, aki a tanuló sarkot vette birtokba.

A ház állandó újítás alatt áll, mindig van mit tenni, hisz hol a fürdő ázik el, hol valami törik, és cserélni kell, vagy csak ki kell vikszolni, mert nagy vendég jön. De mindettől függetlenül a miénk. Az a hely, ahol új barátságok szövődtek, régiek erősödtek meg, kapcsolatok születtek, tapasztalatokkal, emlékekkel gazdagodtunk, amit máshol nem kaphattunk volna meg. Ezért éri meg itt élni, mertez mindennél másabb.

Fugel Edina

 

Közösségi élet a Szakkoli Házban

A Szakkoli Ház otthonossá tétele folyamán filmestek, beszélgetések folytak napi rendszerességgel a konferencia teremben. A hiányos bútorzatot főleg matracok pótolták. Novemberben azonban a már berendezett szobákban mindenki élte zajos kis életét. E mellett közösségi estek révén ugyanúgy összegyűltek a szakkolisok, bentlakók avagy sem. Egyik kedvenc játékunk a homlokra ragasztott nevek játéka volt sokáig. Azaz mindenki homlokára egy papírosra felírt közismert nevet ragasztunk. Kérdések során kellett mindenki alteregóját felismerje, amelyekre csupán igen-nem és nemmel válaszolt a többi játékos.

Egy rendkívüli est volt a Mirakolix játékest, ahol este 8 órától kezdődően hajnalig harmincvalahányan társasjátékokat űztünk, kis asztalkákat körbeülve. Több, mint húsz társasjáték állt rendelkezésünkre. Mindenki választhatott a már megszokott Catan telepesei, Gazdálkodj okosan játékok közül, avagy újakat próbálhatott ki. Új játékok megtanulásában a Mirakolix segített, mivel egyesekhez már nem volt leírás: vonathálózatokat alakítottunk ki, lépkedtünk, kacagtunk, mérgelődtünk. Igazán sikeres volt egy cserebere / határátkelős játék, mely nevét a Bocsma által szolgáltatott italok elfeledtették velünk. A lényege az volt, hogy átvinni a tiltott árút a határátkelőn, oly módon, hogy a határőr ne fogjon el. Amennyiben ártatlanok voltunk, dobozkánkban nem volt tiltott szállítmány, kárpótlásban részesültünk. Nyilván óriási pókerarcok jelentek meg a kerekasztal körül.

A pókerarcok pirosságára a Bocsma ügyelt, mint mindig. A BOCSMA (azaz Barni & Csongi Kocsma) bocsmagolói számára nagyáruházakból szolgáltat sört, bort, vodkát, narancslevet, koktélokat és egyéb rövid italokat. Lényege, hogy ne kelljen éjjelnappaliba menni az éjszaka folyamán, hanem előre behűtve, a házban lehessen italt kapni. A belső használatú kocsma árai a nagyáruházaknál valamelyest magasabbak, mivel ráterheltük a szállítási költséget, poharak árát valamint a működéshez szükséges kellékek árát (bornyitó, melyet késő este piros pókerarcok már nehezen tudnak használni), azonban az éjjel nappaliknál még mindig olcsóbb és kényelmesebb megoldás.

Gáspár Barni

 

Szakkoli – Ahogy nekem tetszik!

Azt mondták nekem, hogy írjak egy beszámoló szerűséget arról, hogy milyen is a SZAKKOLI házban lakni, élni. A protokollnak megfelelően most azt kellene, hogy írjam, hogy, hú de milyen jó ebben a közösségben élni. De ez nem így van. A SZAKKOLIban egyszerűen nem csak jó lakni, hanem sirály, király, zsír, ász stb.. Mindannyian ismerjük e szavak jelentését a szlengben. Hát kedves valakik, akik olvassátok ezt a kis összegzés szerűséget a részemről, arra kérlek, hogy ne tőlem dobjátok magatokat hátra, hanem a SZAKKOLItól. És igen kedves elvtársak ez valóban így igaz. Ugyanis amit ez a szervezet felmutatott, az egyedülálló. Az országban sokan szeretnének egy olyat, hogy SZAKKOLI. Há há há… csak szeretnének –, mi nem adjuk.

A SZAKKOLIban az élet olyan, mint a méz. Nem olyan sárga, hanem olyan édes. Már ha van. Persze problémák mindig vannak, szükségszerűen lenniük is kell. Ha nem volnának, akkor nem lenne olyan élvezetes. Amit sajnálok ebben a kis leírásban az az, hogy csak a saját élményeimet írhatom le. Természetesen mások helyett nem beszélhetek, bocsánat írhatok. Ezért kedves ti, akik olvassátok ezt, van egy rossz hírem számotokra: be kell most érnetek velem. Ahogy a Madonna szám is szól: SORRY.

Csapjunk a lovak közé. Először mikor meghallottam, hogy kellene írni valamit a Szakkolis életről, bevallom, talán egy kicsit vonakodtam. De mikor megtudtam, hogy szabad nyelvezet lehet, s nem azt a nyálas valamit kell leírni, amitől mindenki sír, nah akkor mondom, most megkapjátok. Viccelődtem is vele, hogy gyerekek én olyat írok, hogy el kell engedjétek két hónapi lakbérem.

Most nem fogok annak nekiállni, hogy elmeséljem egy napomat a szakkoli házban. Szerintem nincs értelme, ugyanis itt minden nap más. Tudjátok, van a hétfő, kedd, szerda… De komolyra fordítva a szót, nincs két egyforma nap. Meg aztán most jön a tavasz, fognak megkezdődni a teraszos reggelik, és/vagy romantikus vacsorák, ismét meg fog változni az élet. Már mikor arról volt szó, hogy fiatalok, be lehet kerülni a Szakkoli Házba, gondolkodás

nélkül annyit mondtam, hogy „gyerünk, vágjunk bele” (aki bármilyen hasonlóságot vél felfedezni az előbbi leírásban a politikában elhangzottakkal, azt szeretném megnyugtatni, hogy az csak a véletlen műve). Komolyan mondva izgatott voltam a beköltözés pillanatában, hiszen egy-két embert leszámítva nem sok mindenkit ismertem. Csak annyit mondhatok, hogy ez már régen volt. Azóta már sok folyt le a Dunán, megvallva még jó is.

Szóval a lakótársak elsőrangúak, ha lehet ilyet mondani. Mindenki megértő a másikkal, segítőkészek, szakmailag felkészültek, vagyis tudják, mitől döglik a légy (nem a Kemotoxtól). Ha a házból valakit ezen beszámoló elolvasása után kórházba szállítanak, az a májelhízásnak lesz betudható. A Szakkoli Ház olyan, mint egy bentlakás, de mégse. Most azt hiszitek, hogy ezt jól megmondtam, azt se tudom, hogy mi fán terem. Nem tévedtem. A Szakkoli a minőségében és úgymond családisságában hasonlít a legjobban egy bentlakáshoz, de ami megkülönbözteti tőle, az mégis a szakmaiság. Ugyanis itt nem elenyésző azon események száma, amik megrendezésre kerültek. Elég csak megjegyeznem Járai úr látogatását, vagy a különböző szakmai körök házon belüli megtartását. Így aztán remélem nem meglepő, mikor azt mondom, hogy itt mindig pörög az élet, s nem áll meg az egyetemre menésnél és a különböző buliknál. Persze az is kell, mert végül is azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, de ez kevés. Kell valami kis plusz, ami felrázza az életet, s kiragad a szürke és unalmas hétköznapokból. Itt nem a 220 V-ra gondoltam.

A Szakkoli Ház teljes egészében értéket sugároz magából, amit megismerhet bárki, aki beteszi oda a lábát. Olyan itt lakni, mint egy szállodában. Van itt minden: fürdő, konyha, kaja, pia, haverok, buli, csocsó asztal. Utóbbi nagyon látogatott a vendégek számára. Miért lelkendezek annyira az itteni életről? Talán mert tényleg kritikán felüli, ami nem adattatik meg mindenki számára. Szerintem bárki, aki betette ide a lábát, annak a fejében biztos megfordult az a gondolat, hogy bakker itt jó volna lakni. Kedves barátaim, itt tényleg élmény lakni.

Herman Gábor