22

Oct

2015

Know How 3.0

Feltörekvő jog-, vagy közgazdászhallgató vagy Kolozsváron, de nem tudod milyen irányba indítsd a karriered? Vagy egyszerűen tudni szeretnél a rendelkezésedre álló eszközökről?  

16

Aug

2015

Buli előtti gazdaságpolitika és oktatáselmélet- NYATA 2015

Augusztus 4. és 9. között több, mint 150 szakkollégista gyűlt össze Kolozsváron a harmincadik Nyári Szakkollégiumi Találkozó (NYATA) keretein belül, ahol részt vettek előadásokon, workshopokon, majd fokozatosan fejlesztették nonformális networking készségeiket a Blériotban.

1

Jun

2015

XV. Szülinap és Senioravató

Tizenöt évünket, tizenöt seniorunkat és újonnan felvetteinket ünnepeltük.

24

Apr

2015

HR kurzus 2.0

Április 21-én, kedd délután 17.30-tól a HR képzés második felére került sor „Motiváció és lojalizálás” jeligével.

23

Apr

2015

Stratégiamenedzsment hétvége: Only the paranoid survive

    A budapesti Rajk László Szakkollégium és a kolozsvári Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium immár hagyományt képező, közös stratégiamenedzsment képzésének lehettünk résztvevői az elmúlt hétvégén. Az előbbiektől eltekintve, kellemes váltás volt a Rajkosok és Mikósokból álló közös csapat részvétele.   Mint máskor is, a képzés célja olyan gyakorlati tudás elsajátítása volt, amelyeknek kevésbé […]

12

Apr

2015

Visszatekintő: III. Jogász Esettanulmány Verseny

“Eredj, ha tudsz” mottóval startolt a III. Jogász Esettanulmány Verseny április 2-án 18 órától a kolozsvári Sapientia EMTE perszimulációs termében. A polgári jogi és büntetőjogi esetekre kidolgozott megoldásokat mutatták be a másod-, illetve harmadéves versenyzők.     Kovács Katalin szakkollégiumi elnök köszöntő beszédében hangsúlyozta az esemény biztosította fejlődési lehetőség fontosságát és bemutatta a zsűri tagjait. A […]

11

Apr

2015

Kettő kell a jövőhöz: avagy a 2% nekünk igen is sokat számít!

  Részletek az adóbevallás kapcsán itt.  

1

Apr

2015

Debütálj sikeresen, majd figyelj, hogy minden rendben legyen!

Ismét nálunk járt Ciprian Iureș jogtanácsos. Érintett témák: SRL-D, csődeljárás.

29

Mar

2015

Mikó` mi van?

Szakkolis programok a félév hátralevő részében.

27

Mar

2015

Humán Erőforrás Menedzsment kurzus- I. Felvonás

Kedden, március 24-én kezdetét vette a HR kurzussorozat. Az első előadás témája az interjúztatás volt. A képzést Andrássy Boglárka, a kolozsvári BOSCH HR menedzsere, valamint kollegája, Leonte Imola tartották.