A Mikó Imre Szakkollégium
A Mikó Imre Szakkollégium törvényesen bejegyzett és működő, független diákszervezet, amely tagjait jogász és közgazdász hallgatók adják, akiket az átlagosnál jobban érdekelnek a jogi és közgazdaságtani problémák, és az egyetemi tananyag mellett másra is kíváncsiak.
A Szakkollégiumnak jelenleg ötvennégy tagja van, akik három évfolyamra vannak felosztva, a Szakkollégiumba való bekerülés időpontjától függően. A Szakkollégiumi tevékenység munkacsoportonként van megszervezve, minden egyes tevékenységi területre jut egy munkacsoport, a munkacsoport teljesitménye a munkacsoport-felelősöktől kérhető számon.
A Szakkollégium legfelsőbb döntéshozó szerve a Diákbizottság, mely héttagú, itt születnek meg a jövőbeli tevékenységekre, foglalkozásokra vonatkozó technikai, szervezési jellegű döntések.
Hogyan valósul meg a Szakkollégium célja?
A szakkollégium három alappilléren áll, melyek a következők: szakmaiság, közösség és társadalmi érzékenység.
Szakmaiság
A szakkollégiumi lét alapját mindenekelőtt a szakmai élet jelenti, amelynek legfontosabb elemei a kurzusok, előadások, műhelytáborok, konferenciák szervezése, az egyéni kutató munka anyagi és szakmai támogatása.
A kurzusok a hallgatók egyéni igényeihez igazodnak, ugyanis ezek témáit a Szakkollégisták választják ki, ők döntik el, milyen terület, téma, kérdés iránt érdeklődnek leginkább; ezért a szakelőadások mellett különböző készségfejlesztő tantárgyak is megtalálhatóak (esszéírás, pályázatírás, stb.)
Meghívott előadóink között vannak jogászok, ügyvédek, banki- , valamint EU-s szakemberek, üzletemberek, közgazdászok és más, interdiszciplináris területeken kompetens szakemberek is.
Közösség
A Szakkollégium közössége a különböző szakmai és szabadidős együttlétek során csiszolódik ki és alakul olyan egésszé, amely akár egy életre meghatározó lehet egy szakkollégista számára.
Fontosak az erős közösségi kapcsolatok, hiszen enélkül nem valósulhat meg az aktív szakmai tevékenységben való részvétel, a programok közös, professzionális megszervezése sem. Éppen ezért szervezünk nem csak szakmai, hanem közösségi jellegű programokat, mint például filmestek, táborok, képzések és közös szórakozások.
Társadalmi érzékenység
Hangsúlyt fektetünk az aktuális politikai, gazdasági, jogi és szociális helyzetről való tájékozódásra. Alapvetően fontos a jól informáltság, a világ történéseivel napirenden lenni, megérteni ezeket, elemezni és logikus, racionális következtetéseket levonni ezekből. Ennek érdekében vitaesteket, egyszeri előadásokat szervezünk szakértők bevonásával.
Kik felvételizhetnek a Mikó Imre Szakkollégiumba?
A Mikó Imre Szakkollégiumba felvételizhetnek I. éves jog- és közgazdaságtudományi nappali tagozatos hallgatók. A felvételiről, a Szakkollégium munkájáról bővebb információkat a felvételi tájékoztatókon és az ismertető kiránduláson kaphatnak az érdeklődők.
Asociatia Colegiului Mikó Imre Szakkollégium Egyesület
Cod fiscal 17055035 pénzügyi azonosítószám
Cont bancar RO70 BTRL 0130 1205 P827 79XX bankszámlaszám
Itt töltheted le a két ürlapot:
Declaratia pentru contribuabilii cu venituri din salarii
Declaratia pentru contribuabilii cu (si) venituri din alte surse
További információkat itt találsz.
ugrás a menühöz
Copyright © Mikó Imre Szakkollégium 2005-2008